Julianus útikönyvek, füzetek |
A Julianus útikönyvek és füzetek sorozat 1998-ban prof. dr. Hámori József és Pokorni Zoltán miniszterek segítségével és támogatásával indult útjára. Fő célja, hogy Európa megismerje hazánkat, és az európai egyetemek magyar tanszékeinek hallgatói olyan településekről is szerezhessenek ismereteket, amely településeket jobbára a Magyarországon, vagy a Kárpát-medencében élők sem ismernek, nem – vagy csak keveset – tudnak azok létezéséről, értékeikről. Másrészt a sorozat megálmodójának az is fontos célkitűzése, hogy a Kárpát-medence minden magyar települését bemutassa, s e füzetek ott legyenek az Országos Széchenyi Könyvtárban, valamint a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásárra is hírt vigyenek a magyar nemzet értékeiről.
Célkitűzésünk, ha lassan is – minden állami és egyéb támogatás nélkül, de – beteljesedni látszanak, hiszen az európai egyetemek vezető könyvtárai – mint a Göttingeni Georg-August Egyetemi Könyvtár is többek között – nagy érdeklődéssel követi, gyűjti és tartja számon e sorozat minden kötetét. A gazdasági válság azonban egyre nagyobb nehézségeket okoz a Julianus sorozat elkészítését illetően, hiszen hiába fordulunk pályázatokkal, támogatás-kéréssel a Magyarországon is jelenlévő nemzetközi cégekhez, a hazai minisztériumokhoz, támogatásban nem részesülünk. Ám, nem követjük azokat, akik hasonló problémák miatt feladják megkezdett tevékenységüket, hiszen mi a magyar nemzeti értékek bemutatására vállalkoztunk, így e vállalás nem csupán egy egyszerű projekt a számunkra, hanem hivatás, amelyet a legnehezebb időkben is folytatni kell. A magyarországi települések önkormányzatainak súlyos válsága azonban mind nehezebbé teszi munkánkat.
Új, és nagy érdeklődésre számot tartó lépésünk 2008-ban az volt, hogy felkerestük az erdélyi Háromszék (jelenleg Covasna) megye nagyobb településeit, s felajánlottuk a sorozatunkban való részvétel lehetőségét, amit a megkeresett önkormányzatok nagy örömmel fogadtak. Elkészült a Kézdivásárhelyt, a Zágont és a Kovásznát, az erdélyi ferencesek kolostorait és történetét, valamint a Papolcot bemutató füzet is. Különösen nagy öröm számunkra, hogy a sorozat névadójához méltón kereshetjük meg múltunk emlékeit, a magyar kultúra Kárpát-medencei értékeit, amelyeket megmenteni, megismertetni kívánunk az európai egyetemi ifjúsággal e sorozat által.
Katolikus, református, és evangélikus egyházi megrendelőinknek (iskolák, kegyhelyek, plébániák, parókiák, szerzetesrendek) megegyezés szerinti engedményt adunk.
A sorozatban megjelenni kívánó települések, egyházi intézmények, zarándokhelyek, kolostorok a füzetet megrendelhetik 1000 példányban, színes, jó minőségű papíron (135 gr-os műnyomó karton), standard 20+4 oldalon, megszerkesztve és leszállítva mindössze bruttó 200.000.- Ft áron a jövő generációi számára.
3000 példányos megrendelés esetén bruttó 300.000.- HUF (német, angol, román, francia kiadás, 44 oldalon, bruttó 450.000 Ft!)
Tizenkét éves tapasztalatunk alapján ez a kiadás sokszoros bevételt jelent az önkormányzatoknak, hiszen a Julianus füzet részben látogatókat vonz, másrészt pedig 400 és 500 Ft-os, illetve 44 oldalon, három nyelven 1000 Ft-os ár között értékesítheti a megrendelő, saját hatáskörben.
Képeslapokat, szórólapokat, ünnepi meghívókat, okleveleket is készítünk a megrendelő egyéni igénye szerint. Ezek árait a mennyiség, és az egyedi igények határozzák meg. 3000 példányos megrendelés esetén (ami állhat 3x1000 különböző képeslapból is) a képeslapok darabára bruttó 25 Ft.
2010-ben elkezdtük a Kárpát-medence nagyobb városainak, így Nagyvárad, Kassa, Huszt, Kolozsvár etc… kiadvány sorozatunkban való folyamatos bemutatását is.
Sorozatunkat Nt. Tőkés László és Tempfli József ny. váradi püspök ajánlásával jelentetjük meg, és javasoljuk megrendelni, mint a nemzeti értékmentés jelentős kiadványait, amelyek hírét viszik nemzetünk történelmének, múltjának és számos esetben reményt keltő jövőjének is.
Johannes Holler Reisebücher
A Johannes Holler Reisebücher a Kárpát-medence német településeit mutatja be németül Európa német nyelvterületein, illetve az európai német nyelvterület településeit magyarul, a Magyarországról utazni vágyóknak.
Mivel azok az értékek, amelyeket a német nemzetiség 800 éve épít Magyarországon (a Kárpát-medencében) egyre inkább veszendőbe mennek, fontosnak tartottuk, hogy a települések bemutatásával, képpel és leírással mentsük meg a jövő nemzedéke számára mindazt, amit a szászok, svábok, cipszerek hagytak ránk.
A Johannes Holler Reisebücher másik feladata, hogy a magyarok ne csupán a felkapott, drága európai üdülőhelyeket keressék fel, hanem megismerjék az értéket, a természeti szépségeket, s látogassanak el olyan helyekre is, amelyek valódi nyugalmat, pihenést biztosítanak a számukra. Ausztria, Svájc, és Németország ezernyi ilyen „üdülőhelyet”, kis falut, mesebeli tájat, kastélyt, múzeumot, zenei élményt, kolostort, székesegyházat vagy éppen hegyi kápolnát rejt. Emellett számos történelmi érdekességet is bemutatunk e rejtett, mesebeli kistelepüléseket illetően.
A
Julianus Útikönyvek kiadója várja megrendelését
a julianusfuzetek@gmail.com e-mail címen, vagy
a 06-20-662-85-90-es mobilszámon, vagy
levélben a 2456 Besnyő, Dózsa György utca 6. címre, illetve
a HUNGARICA HB book@hungarica.hu e-mail címén.
Utolsó frissítés: 2010 december 1.